Mit takar a vegán szó?

“Semmi sem fogja olyan kedvezően befolyásolni az emberek egészségét és a túlélés esélyét a Földön, mint a vegetáriánus étrend felé való előrehaladás.”- Albert Einstein

 

Nagy valószínűséggel te is -mint ahogy én, és a legtöbb vegán társam- mindenevőnek lett nevelve. Elavult szokások, féligazságok és hiedelmek nyomták el a bennünk felmerülő kérdéseket a tudatos táplálkozással kapcsolatban. Mint, ahogy sok más, az emberiség nagyját érintő változás a történelemben, ez a folyamat is lassan, de biztosan halad előre a világban. Nehéz elfogadni, hogy szükségszerű, hiszen ez csak az eddigi szokásaink megkérdőjelezésével és esetleges tévedések belátása után lehetséges. Szerencsére, az emberiség többször is bizonyította, hogy ennek ellenére képes a haladásra, ennek hála ma már nem barlangokban élünk, a nőknek van szavazati joguk és a rabszolgatartás nem elfogadott.

Mivel a kritikus gondolkodás kifejlesztése nem része a magyar oktatási rendszernek, valóban nehéz átgondolnunk a helyzetet, mégis arra kérlek, hogy nyitottan állj a növényi étrend és vegán életmód ötletéhez. Nem fogod megbánni, van élet a szokásokon túl, és még logikus is. 😊

Ez egy kép egy bárányról, vegán életmódról.

A vegánság, veganizmus jelentése:

Erőszakmentes életmód követése, amely az állatok bármilyen nemű kihasználása ellen foglal álláspontot. Ez mind az étkezésben (hús, tejtermékek, tojás, zselatin, méz stb. fogyasztásának elhagyása), mind az öltözködésben, szórakozásban megmutatkozik. Empátia az állatok felé, a környezetünk védelme és egy egészségesebb életmód kialakítása a célja.

 

Eszerint több okból dönthet valaki a vegán életmód mellett:

 

  • Egészség vagy fogyókúra miatt vegán:

„A ma ismert emberi betegségek 70%-a köthető az állattenyésztéshez.”

United Nations Food and Agriculture Organisation (FAO) jelentése, 2013

  Ezen a képen gyógyszerek vannak. Vegán az egészségért.

Előfordulhat, hogy valaki „csak” az egészsége miatt vált növényi étrendre és nem a környezet terhelésének csökkentése vagy az állatszeretete miatt. Ekkor találkozhatunk olyan emberekkel, akik vegánul étkeznek, növényi étrenden vannak, de hordanak bőrt, szőrmét, vásárolnak gyapjú, vagy toll holmikat, járnak állatkertbe, cirkuszba, ez esetben lehet vita tárgya a méz is.

Ez talán ritkább, hiszen, aki informálódott a növényi étrend előnyeivel kapcsolatban és tudatosan étkezik, az általában az állati eredetű termékek gyártásának Földünkre gyakorolt hatásával is tisztában van, esetleg tudja nélkülözni az eredeti bőr, szőrme hordását, és marad a sajátjánál meg a műbőrnél vagy vegán bőrnél. 🙂

Ez a sok változás nehézkesnek hangzik elsőre, de hamar bele lehet jönni és a lentiek elolvasása után a motivációval sem lesz gondod. Rengeteg diétát, étrendet, életmódot próbáltam már, ez határozottan a legjobb, amit valaha csináltam, soha nem kell már mást próbálnom.

 

“A testem nem lesz más teremtmények sírhelye!”- Leonadro Da Vinci

 

Mit előzhetsz meg, gyógyíthatsz növényi étrenddel? Itt elolvashatod a listámat.

Miért egészséges a növényi étrend? Különösebb erőfeszítés nélküli fogyás? Vannak kockázatok? Kattints ide a válaszért.

 

  • Vegán életmód a stresszcsökkentésért, békéért, kegyetlenségmentességért:

“Minnél több vegetáriánus ételt fogyasztunk, annál békésebbek leszünk!”- Ziggy Marley

A képen meditáció, stresszcsökkentés, vegánság látható.

És tényleg így van, az állati eredetű termékek nem csak komoly savasító, gyulladáskeltő hatásuk miatt veszélyesek, de ha belegondolunk abba, pontosan min megy keresztül az az állat, aminek az anyatejét, húsát megesszük, nem fog megjönni az étvágyunk. Azt a terrort, stresszhormonokat, nyugatókat, antibiotikumokat, gennyet (szó szerint) nem tudod kisütni az ételedből.

Nagyon gyakori, hogy vegánná válás után az embert egy bizonyos szintű béke, megnyugváshoz hasonló érzés önti el. Volt szerencsém meghallgatni Németh Norbert „A tudattalan megtisztítása, a veganizmus spirituális aspektusai” című előadását a Vegetáriánus fesztiválon, ahol gyönyörűen összefoglalta ezt az érzést. A számomra legkifejezőbb szó a „megérkezés” volt tőle. Az előadásában azt fejtette ki, hogy az ember hiába igyekszik elnyomni a tudatot, hogy hozzájárul más érző lények szenvedéséhez és halálához, ez a tudatalattinkban akkor is bánt minket. Az ember tudat alatt is képes bűntudatot érezni, ez pedig minden alkalommal megtörténik, amikor egy egyébként jóindulatú ember levesz egy állati eredetű terméket a polcról. Amikor a vegánsággal ez a folyamat megszűnik, egy lelki terhet is eldob az ember. Ha választanom kellene, ezt mondanám a kedvenc pozitív változásnak az életemben, amit a vegán életmódnak köszönhetek.

Fantasztikus érzés őszintén állatbarátnak hívni magad, nem csak kutya vagy macskabarátnak. A malac sokkal intelligensebb állat, mint a kutya, így csupán a hozzáállásunk dönti el, hogy az egyik a barátunk, akit szeretgetünk, állatorvoshoz viszünk, ha elpusztul eltemetjük és sokáig fáj a szívünk. A másik szükségtelenül veszíti el az életét, a természetes 12 éves kora helyett 6 hónaposan. Úgy élni, hogy a lehető legkevesebb szenvedést okozol másoknak, végtelenül felemelő érzés. Sokkal többet ad ez az életstílus, mint az ember elsőre remélni merné.

 

Többet a stresszcsökkentésről itt olvashatsz.

 

  • Környezetvédelem, fenntarthatóság, emberek miatt vegán:

Volt szerencsém együtt dolgozni a Cowspiracy (-A fenntarthatóság titka, nagyon ajánlom!) című dokumentumfilm szerkesztőivel, az anyaguk egy részét itt fordítom nektek:

Az állattenyésztés a legkárosabb dolog a Földünknek.

57 milliárd farm álltot ölünk le egy évben. Durván hangzik, igaz? De ennek mi köze a Földhöz és az emberek jólétéhez?

57 milliárd állatot etetünk évente. Kb. 7,6 millárd ember él a Földön 2018-ban. A United Nations Food and Agriculture Organization szerint majdnem 1 milliárd ebből éhezik…

– Az állattenyésztés folyamatai jobban szennyezik a levegőt, mit az összes közlekedési eszköz összesen.

– A Földünk 1/3-a elsivatagosodott az állattenyésztésnek hála.

– Egy vegán embert, 1 évig 674 m2 föld tudja eltartani (élelem), egy húsevő ember 18x ennyi földet használ.

– A bolygónk szárazföldjének 45%-át az állattenyésztés uralja.

– Az Amazonas 91%-át kiírtottuk az állattenyésztés miatt. (550 milliárd m2 az állattartásra, 100 milliárd m2 a pálmaolaj miatt)

– Naponta 110 állatfaj pusztul ki. Az állattenyésztés a fő oka az állatfajok kipusztulásának, a természetes élőhelyük lerombolásának, az óceán halott zónáinak kialakulásának és a vízszennyezésnek.

– A növényi étrend a felére csökkenti az ökológiai lábnyomodat.

– 1 db hamburger 3.000 liter vízbe kerül (volt olyan kutatás, ahol 10.000 literre becsülték ezt a számot.) Ez 2-6 havi zuhanyozásra elegendő víz valakinek.

– A földön elhasznált víz 55%-a az állattenyésztésre megy, csupán 5% van a háztartásokban felhasználva.

– 2500 tehén egy tejfarmon annyi szennyet termel, mint egy 411.000 fős város.

– Minden percben 3,2 millió kg ürülék termelődik az állatfarmokon csak az USA-ban.

– Az állattenyészés folyamatai az üvegházhatás 51%-áért felelősek (a közlekedésünk csupán 13%)

– A CO2-nél 296x pusztítóbb GHG gázok 65%-ban az állattenyésztésből származnak.

– Minden kiló halért, amit szándékosan fogunk ki 5kg víziállatot kapnak el mint „velejáró elhullás”

– 80,4 millió tonna halat fogunk ki az óceánokból évente, ennek köszönhetően már vannak teljesen üres tengerek a Földön.

Az írott történelemben (eddig fellelt írásos bizonyítékok alapján) eddig 660 millió embertársunkat öltük meg háborúk és hasonló vérontások során. 3,5 nap alatt ölünk meg ugyanennyi állatot.

https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_wars_and_anthropogenic_disasters_by_death_toll

 

  • Vegán az állatokért:

A vegánok között a legszexibb! Együttérzésből, könyörületességből nem járul hozzá az állatok bántalmazásához és mészárlásához. Az igazi állatszerető.

“Ha a vágóhidak falai üvegből lennének, mindannyian vegetáriánusok lennénk!”- Paul McCartney, Beatles

A legtöbb állat rendelkezik központi idegrendszerrel, fájdalomérző receptorokkal, képesek fizikai és emocionális kínt, félelmet is átélni, úgy, mint te vagy én. Úgy gondolom a szabadtartásos állatok ölése sem elfogadhatóbb, hiszen a konklúzió egy: nem lehet humánusan megölni egy állatot, aki nem akar meghalni.

“Mindannyian szeretjük az állatokat. Miért hívjuk akkor az egyiket ‘kedvencnek’, a másikat ‘vacsorának'”? K.D.

 

Mint már említettem gyakran intelligensebb állatokról van szó, mint a kutya. A szokásainknak hála viszont az egyik csak „husi” a másik családtag. Mi is ebben a logika?

 

Köszönöm az időd és figyelmed!

Kívánom neked, hogy legyen meg a nyitottságod, hogy értékelni tudd a fent említett információtömeget, a bátorságod, hogy megkérdőjelezd a saját cselekedeteidet, és az erőd, hogy ha kell, változtass rajtuk.

 

Remélem hasznosnak találtad a posztot, oszd meg, ha így van. 😊 Ha megjött a kedved a vegán életmód kipróbálásához, itt találsz hasznos infókat a hogyanról.

Go vegan!